
Korábbi nevén World Cup Series 2025-től Sailing Grand Slam Series névre váltott. Ennek a sorozatnak az első állomása a mallorcai Trofeo Princesa Sofia, ami egyben az első nagy nemzetközi megmérettetés az olimpia óta.
A mallorcai verseny minden évben egy visszarázódás a versenyszezonba. Ez az első olyan versenye az évnek, ahol találkozik a világelit és fel lehet mérni, hogyan alakult a téli felkészülés. 174 induló állt rajthoz és a hetedik helyen végeztem a versenyen. Májusban rendezik az ILCA 7-es világbajnokságot, és ez a mallorcai verseny igazából a vb-re való edzés egy része. Nem igazán ideálisan zajlottak a futamaim, nagyon sok rajtot elrontottam, és szinte mindig 30 feletti helyekről küzdöttem fel magam a mezőnyben. Aminek viszont örülök, hogy ez többször sikerült is. Ez az úgynevezett rozsdás versenyzés viszont abszolút érthető, hiszen az olimpia óta nem voltam nagymezőnyös rajtvonalon. A “jó rajt fél győzelem” ILCA hajóosztályban egyre számottevőbb kifejezés, mert a futamaink rövidebbek, és nagyon nehéz tiszta szelet találni egy rövid első krajc szakaszon a hatvan hajós mezőnyben, főleg arany csoportban. Szóval a tanulság egyértelmű. A következő állomás a francia Sailing Grand Slam április 21-26-ig!