
A felkészülés folytatódik a 2025-ös szezonra
Az elmúlt két hetet Lanzarote szigetén töltöttem, kellemes napsütés, igazi óceáni hullámzás és kiváló szélviszonyok közt. Számomra ez a sziget az egyik legideálisabb hely felkészülni, főként fizikai szempontból. Kerékpár paradicsom, meleg van, fúj a szél és nincs igazán semmi ami el tudná vonni a figyelmet. A kerékpár edzések közben, Playa Blanca városából kiérve a kilátás csak végelláthatatlan vulkanikus kövek, mintha egy másik bolygón lenne az ember. A napi rutin egyszerű volt, de annál fárasztóbb. Korán reggel kardió, vagy erőnléti edzés, dél körül vitorlázás, délután levezetés. Körülbelül 5-6 óra edzés naponta, olykor 7. Február 20-23-ig rendeztek egy versenyt a helyiek, a Lanzarote International Regattát. Nekünk 22-én indult haza a gépünk, de edzőmmel és edzőpartnereimmel úgy döntöttünk elindulunk a verseny első két napján. Tíz nemzet közel negyven indulója mérkőzött meg, az első két nap után 1,1,2,4,12 futameredményekkel léptem vissza a versenytől. Irány Balatonfüred, és egy bő egy hetes aktív töltődés a következő edzőtábor előtt, ami már a mallorcai világkupa helyszínén fog zajlani. Közeledik a szezon.