
A párizsi olimpia 4. helyezettje 1998-ban született Veszprémben, majd Balatonfüreden eltöltött gyerekkora után a budapesti BGE-n folytatta egyetemi tanulmányait.
A Balatonfüredi Yacht Club igazolt sportolója és a Magyar Vitorlás Szövetség versenysportolójaként képviseli hazánkat sikeresen számos nemzetközi versenyen.
Jelenlegi célkitűzése:
"A 2028-as Los Angeles-i Olimpián érmet hozni Magyarországnak."
Jonatán 6 évesen ült először hajóban, korábbi válogatott édesapja Vadnai Péter hatására. Bő két évvel idősebb testvérével, a szintén vitorlázó Vadnai Benjaminnal együtt edzettek és vágtak neki az élsporthoz vezető útnak, szüleik menedzselésével.
A 2013-as ILCA 4-es Világbajnokságon ezüstérmet szerzett és korosztályában világbajnok lett. Nanjing-i Ifjúsági Olimpián bronzérmes lett, később 2016-ban 18 évesen az U21 világbajnokságon nyert aranyat. Junior pályafutása végéig összesen 20 korosztályos Eb és Vb érmet szerzett.
A 2019-es genovai világkupán Jonatán óriási meglepetéssel megnyerte hazánk első világkupa aranyérmét.
A következő nagy lépés karrierjében a 2021-ben elért Európa-bajnoki bronzérme volt. Ezt követően már minden világversenyen az élvonalban küzdött, hiszen 2022-ben az Európa- bajnokságon 4., a mexikói Világbajnokságon pedig magyarként történelmet írva először a top 10-ben, a 9. helyen végzett.
A Világbajnokságon Olimpiai kvótát szerzett hazánknak.
Megszerezte második Európa-bajnoki érmét az Olimpia évében. Bíztató a formája. Sporttörténelmi teljesítmény, hiszen osztályában magyar még nem állhatott a dobogó második fokán ILCA 7-es Európa-bajnokságon.
Jonatán ezzel a sporttörténelmet írt, hiszen hajóosztályában, a világ legnépszerűbb olimpiai osztályában még csak ő tudott ilyen elől végezni. Ez minden idők harmadik legjobb magyar vitorlás eredmény Olimpián.
Néhány szó az eredményről...
2024
2024
2019
2021
2013 - 2018
2014
Meglátogattuk a Vadnai testvéreket Balatonfüreden, ahol betekintést engedtek az olimpiai felkészülésükbe. A párizsi olimpia vitorlásversenyeit Marseille-ben rendezik meg. A Vadnai tesók olimpiai felkészülése a Riói, Tokyói és Párizsi Olympiára is hasonlóképpen alakult.
Benjamin és Jonatán, azaz a Vadnai testvérek egészen kiskoruk óta edzőpartnerek és riválisok. Az olimpián osztályonként csak egy hajó képviselheti hazánkat, így ezért a helyért minden negyedik évben meg kell vívniuk.
Azonban az olimpiai szereplés sosem állt közéjük, egymást segítve és biztatva küzdötték előre magukat a nemzetközi mezőnyben az évek alatt. Hittek abban, hogy a testvériség mindennél fontosabb és csak összefogva tudják felvenni a versenyt a nagy vitorlázó nemzetekkel.
Logójukon a két uszony két vitorlást szimbolizál, melyek egy célért, egy irányba haladnak.
A Tokiói Olimpián Benjamint Jonatán kísérte el, most Párizsban pedig helyet cseréltek és Benjamin volt Jonatán jobb keze.
április
2025
Korábbi nevén World Cup Series 2025-től Sailing Grand Slam Series névre váltott. Ennek a sorozatnak az első állomása a mallorcai Trofeo Princesa Sofia, ami egyben az első nagy nemzetközi megmérettetés az olimpia óta.
Minden jog fenntartva 2024